- Az augusztus elején megrendezésre került Sziget Fesztiválon az Éden-Tó Szeszfőzde is képviseltette magát. Mesélne erről?- Egy meghívásnak tettünk eleget. A Vidékfejlesztési Minisztérium a különböző egyesületeknek leosztotta területileg a lehetőséget, a helyi egyesület pedig minket hívott meg, így kaptunk egy bemutatkozási lehetőséget a Hungarikum Faluban. Ez a szigetnek egy kicsit csendesebb, hangulatosabb, nyugodtabb részén helyezkedett el, ahol a népművészetek művelői, a borosok, pálinkások, sajtkészítők és egyéb mesterségek mutatkozhattak be.

Az Éden-tó Szeszfőzde minden egyes termékéből vittek bemutatásra a Szigetre
- Milyen benyomással, élményekkel távozott?- Az első éjszaka után elmondhattam magamról, hogy a pálinkások közül nekem volt a legnagyobb fogyásom, ami sajnos annak volt köszönhető, hogy valamikor hajnalban feltörték a pavilon ajtaját és több mint 20 üveg pálinkámtól szabadítottak meg. Másnap folytatódott a történet, megláttuk ugyanis az üvegeket egy fesztiválózónál, akit hosszas huzavona és üldözés után egy rendőrnek sikerült elkapni. Megkerült az elkövető is, de véleményem szerint bizonyíthatatlan lesz a vád, bár a nyomozás még folyamatban van. A tanulság az, hogy hiába volt őrzött a terület, zárható a faház, mésig seikerült felfeszíteni többekét. A kollégáknak szeretném üzenni, hogy ha fesztiválozni mennek, ne hagyatkozzanak a faház gyenge minőségű lakatpántjaira, vigyenek inkább sajátot!

Egy ilyen kezdés után sajnos a pálinka értékesítés is gyengének volt mondható, de nem csak nálam, a többi pálinkásra is ez volt a jellemző. Voltak persze olyan időszakok, amikor nagyobb volt az érdeklődés, néha ketten alig győztük tölteni a poharakat. Összességében pozitív élményekkel távozom és egy megtiszteltetésnek tartom, hogy egy kelet-magyarországi kis pálinkafőzdeként meghívtak erre a nemzetközinek mondható rendezvényre.A megmérettetés mellett fontos volt a fogyasztók folyamatos visszajelzése is, ami azt mutatja, hogy a pálinkánk sikeres volt.

Díjnyertes pálinkákat mutattak be a fesztivál közönségének
- Mely pálinkáit vitte ki a Hungarikum Faluba?- Minden egyes pálinkámból vittem bemutatásra. Tizenkét különböző gyümölcsből készült pálinkám van jelenleg. A különlegességek közül a málna fogyott a leginkább, valamint a cigánymeggy, a kajszibarack és a vilmoskörte. Pozitívumként értékelem, hogy voltak olyanok, akik vendéglátóhely üzemeltetőiként érdeklődtek a pálinkáim iránt, így a jövőben reményeim szerint jelentős mértékben profitálhatok ebből a bemutatkozásból. Nem egy olyan is akadt, aki miután megkóstolt nálunk egy pálinkát és átment másokhoz is, visszatért és nálunk fogyasztott azután minden nap.

Az Éden-Tó Szeszfőzde a Sziget Fesztiválon
- Külföldi vagy magyar látogatók voltak a jellemzőbbek a pálinkás standnál?- Azt vettük észre, hogy a vendégek körülbelül 70-80%-a magyar volt. Mi pálinkások csak szeretnénk hinni, hogy a külföldiek körében ismert a
pálinka, de ez még egy jelentős feladat lesz, hogy akár a nyugati országokban, vagy még távolabbi területeken is megismertessük ezt a terméket.
MCOnet-Kovács Tünde