- Bemutatná röviden az Éden-Tó Szeszfőzdét?- Maga a
pálinkafőzde 1983-ban épült, a feleségem édesapja mint magánvállalkozó kezdte itt a pálinkafőzést. A főzde fő profilja az elmúlt több mint 20 évben lakossági bérfőzés volt, az elmúlt év nyarán azonban emellett kiváltottam az engedélyt a kereskedelmi főzésre is. 2009 decemberére sikerült saját termékeket előállítani és engedélyeztetni.

Az Éden-tó Szeszfőzde Sarkadon található
- Főként pálinkákat gyártanak?- Ezen a tájegységen, az Alföldi régióban a legnagyobb tömegtermék a szilva, de ezen kívül mindenféle Magyarországon termesztett, valamint vadon növő gyümölcsből készítünk pálinkát.

A tulajdonos Tóth János a szeszfőzdében
- Mire a legbüszkébb? Milyen eredményeket ért eddig el a szakmai megmérettetéseket?- Komolyabban körülbelül 2 éve kezdtem el regionális és országos versenyekre járni, ennek előzményeként egy egyesületen keresztül beindult egy alulról szerveződő pálinka érzékszervi bíráló tanfolyam. Ezen keresztül kóstoltuk, tanultuk a pálinkát, annak hibáit, de arra is alkalmas volt ez a tanulási folyamat, hogy a főzés során kamatoztassuk. Körülbelül 2 éve szerettem volna a szakmában megmérettetni, hogy hol állunk, milyen minőségű terméket tudunk előállítani. Voltam többek között a Zsindelyes Pálinkafesztiválon, ahol a hét pálinkamintánkból mindegyik nagyon szépen szerepelt, több aranyérmes is volt közöttük. A Békési Szilvapálinka versenyre küldtünk továbbá öt terméket és mindegyik szép eredményt ért el. A Szarvasi Szilvanapokon pedig mind a 7 pálinkánk pozitív visszajelzést kapott. 2008-ban a Budapesten megrendezésre került HunDest Pálinkaversenyen is részt vettünk, ahonnan 13 termék ért el szép eredményeket. Ez számomra azt jelentette, hogy ha a szerencse is mellénk szegődik, akkor tudunk jó minőségű pálinkát előállítani.

Tóth János a Gyulai Pálinkafesztivál szakmai zsűrizésén
- Milyen módszerrel állítják elő termékeiket?- A technikai részét tekintve ma két rendszer van elterjedve. A hagyományos kisüsti rendszer, ami kétszeri lepárlást jelent, valamint az újabb irányzatot képviselő oszlopos lepárló rendszerek, amely Nyugat-Európából érkezett hozzánk. Jómagam a kisüsti pálinkalefőző rendszerrel rendelkezem és ezt a vonalat képviselem.

Mindenféle Magyarországon termesztett, valamint vadon növő gyümölcsből készítenek pálinkát
- Hogyan került kapcsolatba a Magyar Nemzeti Pálinka Szövetséggel?- A Békés megyei régióból kaptam egy felkérést a Magyar Nemzeti Pálinka Szövetség részéről, hogy képviseljem a szövetséget. Nagy örömmel fogadtam a felkérést, de egyben kicsit meg is ijedtem, hiszen ebben a régióban nem sorolom magam a legnagyobb gyártók közé. Viszont szükségesnek tartom, hogy egy országos szövetségben a kisebb vállalkozások is ugyanúgy helyet kapjanak, mint az országos vagy akár nemzetközi hírű gyártók.
MCOnet-Kovács Tünde