Képgaléria
Ragyogó időben, pompás hangulatban telt a szeptember 3-a annak, aki ellátogatott az Érpatakon található Zsindelyes P...
Hírlevél feliratkozás
* Adja meg az e-mail címét
* Adja meg a nevét
Hatalmas siker volt a IV.Zsindelyes Fesztivál
Zsindelyes Fesztivál
Idén is több mint 10 ezren látogattak el Érpatakra, a Zsindelyes tanyára, a IV. Zsindelyes Pálinka és Népi Gasztronómiai Fesztiválra, amelyet az emberek mellett az időjárás is a kegyeibe fogadott.
A minden eddiginél színesebb repertoár, a kétszínpados program és remek szervezés mindenkinek elnyerte a tetszését Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb gasztronómiai fezstiválján. A főzőverseny a Gasztro-szigeten már reggel elkezdődött, a neves zsűri, Prohászka Bélával, az MNGSZ elnökével az élen pedig egy órától folyamatosan értékelte a környező települések csapatainak étkeit. Amíg a délutáni eredményhirdetésre vártunk, remek programokon vehettünk részt. A nagyszínpad előtt részen Történelmi Lovasbemutatók, Honfoglaláskori Íjászok, Magyi Honfoglaláskori Lovasok, Középkori Lovagok, valamint a Napkori Lovas Bandérium várta a lovas kultúra iránt érdeklődőket.

Gasztro-sziget

A főzőverseny a Gasztro-szigeten már reggel elkezdődött, a neves zsűri, Prohászka Bélával, az MNGSZ elnökével az élenpedig értékelte az alkotásokat


A koncertek sorát a Bürkös Zenekar kezdte, de fellépett Szalonna és Bandája, a Holdviola, a Jump Rock Band és Fenyő Miki is.  A kisszínpadon az Érpataki Dörzsölőt hallgathattuk, majd a szakolyi Hajnal Csillaga Asszonykórus vette birtokba a deszkákat, amit a Kállai Kettős Néptáncegyüttes és a Balkányi Népdalkör produkciója követett. Délután ismét a népzenéé volt a főszerep, az Arany Alkony Asszonykórus (Kállósemjén) és a Tengertánc Városi Néptáncegyüttes (Újfehértó) műsorát azonban egy másik műfaj váltotta fel.

Muzsikaszó csapta meg az emberek fülét, ugyanis Lajsz András pattant a színpadra, hogy különleges pálinkakoktélok készítése és kiadása közben énekléssel szórakoztassa az érdeklődőket. Ez épp a Kézműves udvar mellett volt, ahol mesterek készítették el a helyszínen a vásárlóknak szánt munkájukat.  Közben részesei lehettünk 2 rekord felállításának is. Az egyik az Érpataki Asszonykórus volt, akik  az Együtt éneklés világrekordjának megdöntésére készülnek, s egyik jelentős állomása volt a Zsindelyes fesztiválon való fellépés is. A másik rekord pedig a több mint 2100 Zsindelyes kompót elkészítése és szétosztása volt, ami almából és meggyből állt, pálinkával és egyéb fűszerekkel ízesítve.

sszonykórus néhány tagja a Zsindelyes fesztiválon" src="http://www.mnpsz.com/news_images/475/p9040510_199_20100905152827_963.JPG" alt="Az Érpataki Asszonykórus" width="564" height="424" />

Az Érpataki Asszonykórus az Együtt éneklés világrekordjának megdöntésére készülnek

További képek a rendezvényről -> ITT !

Végre elérkezett a délután 6 óra, amit olyan sokan vártak: az eredményhirdetés. Először felvonult a Magyar Pálinka Lovagrend, valamint a Pálinka Pártoló Hölgyek gyűrűje. Ez után színpadra szólították a fesztivál fővédnökeit. Először Pintér Sándor belügyminiszter képviseletében Tállai András Önkormányzati Államtitkár mondta el, hogy a fesztivál alapján látszik, mennyien szeretik a minőségi pálinkát és a jó magyar ízeket."Ez egy nagyszerű fesztivál és nagyszerű szervezés"-zárta beszédét. Ez után Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Közgyűlés elnöke, parlamenti képviselő mondta el, hogy méltán vagyunk büszkék a pálinkára, mint hungarikumra, Szabolcsban is. Azért is fontos, mert ez a miénk, magyar termék és nem kell külföldről behozni.

Szoboszlai Gyula világbajnoki ezüstérmes mesterszakács.

Szoboszlai Gyula világbajnoki ezüstérmes mesterszakács is segített szétosztani a rekormennyiségű Zsindelyes kompótot

Ráadásul ma már egy-egy jobb társaságba illik pálinkát vinni,míg pár éve nem volt ildomos. Ez is köszönhető többek között a Pálinka Lovagrendnek. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Turizmusáért Egyesület elnöke, a Fidesz nyíregyhézi polgármesterjelöltje, dr.Kovács Ferenc főként a fesztivál gasztronómiai részét emelte ki, de ő is megdícsérte a szervezést és "Pálinkás jó estét" kívánt minden jelen lévőnek! Végül a Pálinka Lovagrend nagymestere, Piros László Panyoláról mutatta be a szervezet tagjait, köztük Papp Józsefet, a házigazdát. A lovagrend egyik kiemelt céljaként említette, hogy a pálinka a magyar nemzet itala legyen!

Elérkezett végre az eredményhirdetések ideje. Először az Észak-Alföldi Régió Pálinkamustra zsűrielnöke, dr.Botos Károly ismertette a díjazottakat,és az első 3 helyezettnek és a különdíjasnak át is adta nyereményét a színpadon. Majd a gasztronómiai verseny zsűrija vonult fel: Prohászka Béla zsűrielnök, Pető István, az MNGSZ volt elnöke, a Nyíregyháza és Környéke Régió elnöke dr. Kovács Mihályné, valamint Szoboszlai Gyula világbajnoki ezüstérmes mesterszakács. A dobogo harmadik fokára Újfehértó, a másodikra Érpatak, az első helyre pedig a Zsindelyes tanya csapata állhatott.

Zsindelyes tanya

A főzővernyen eső helyezettjének, a Zsindelyes tanya csapatának Prohászka Béla, a zsűri elnöke adta át a díjat

További képek a rendezvényen részt vevő ismert emberekről -> ITT !

A fesztivál ezután folytatódott a színpadi szórakoztató programokkal. A Kisszínpadon a Tequila Band és a helyi Roxan zenekar énekeltette és táncoltatta a közönséget, a Nagyszínpadon viszont változás történt. Az EDDA Művek énekese, Pataki Attila betegség miatt kórházba került, így egy másik zenekar, Nagy Feró és a Beatrice lépett fel a IV.Zsindelyes Fesztivál főzenekaraként. Az est zárásaként tűzijátékkal szórakoztatták a rendezvény többezres tömegét, akik minden bizonnyal nagyon jó élményekkel térhettek nyugovóra.

MCOnet-Kovács Tünde

Programajánló
<< 2012 Január >>
H K Sze Cs P Szo V
      1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031     
Partnerek


www.mnpsz.com
Magyar Nemzeti Pálinka Szövetség - www.mnpsz.com
Copyright 2001-2010 - MCOnet Hungary Minden jog fenntartva!
www.mconet.hu