- Mit jelent Ön számára a pálinka? - Egy gasztronómiai eseményen, példának okáért egy disznóvágáson a legelső mozzanat maga a pálinka. Minden magyar ember tudja, hogy egy disznóvágáson pálinka nélkül tulajdonképpen nem indul el a reggel. De a kiemelt fogadásokon, rendezvényeken is átvette a szerepet a pálinka. Gondolok itt például a pálinka bemutatókra, pálinka kóstolókra, hiszen ma már egy jó pálinkáról ugyanúgy tudunk beszélgetni, mint egy borról.

- És ma már nem is csak az ételek mellé fogyasztják, jól tudom? - Azért is különleges a pálinka, mert étkezés előtt, étkezés alatt, és étkezés után is fogyasztható, de még az étel egyik alkotórésze is lehet. Személy szerint például a gyümölcs alapú levesekben szívesen használom a pálinkát, főként egy kis bodzát vagy kökényt szoktam hasznosítani. A húsételek mártásánál is felhasználjuk, a szárnyas és vadhúsok elkészítésénél pedig az ágyas pálinkák tesznek jó szolgálatot.

Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke
- A Magyar Nemzeti Pálinka Szövetség és az MNGSZ között milyen kapcsolódási pontot fedezhetünk fel? - A Magyar Nemzeti gasztronómiai Szövetségnek a közeljövőben létrejön egy újabb Bizottsága, amely az élelmiszer előállító, élelmiszer beszállító bizottság lesz, és itt nagy szerepet látok a pálinkás szekciónak. Hiszen ahogyan a reggelt, a gasztronómiát is a pálinkával kezdhetjük. Mi mindenképen fel szeretnénk vállalni és támogatni egy olyan kezdeményezést, ahol igazi magyar alapanyagokból, Magyarországon készült Hungarikumokkal foglalkoznak.

- Mit remélnek ettől az együttműködéstől? - Szeretnénk, hogy ahol felszolgálókat vagy mixereket oktatnak, ott a pálinka tananyag legyen. Nagyon fontos, hogy a pálinka gyártását, technológiáját, ízvilágát, szervírozását is megismerjék a hallgatók. Hiszen ha megnézzük, a borok mellett a pálinkáknak van a legszebb pohara, címkéje, üvegdizájnja. Erről beszélni kell, elő kell adni a vendégeknek, ehhez pedig jól felkészült szakemberek kellenek.
MCOnet-Kovács Tünde